A kezdet

A 10. században, Skandináviában élt egy viking család. Mikael földbirtokos volt és felesége, Esther, boszorkány. A fiatal házasoknak csak egyetlen gyerekük volt, egy fiú. Boldogan élték és nevelték a kis csemetét, mígnem egy nap a kisfiú elkapta a pestist. Mivel senki más nem volt beteg abban a faluban, és a gyermek meg is halt, az emberek azt hitték, Isten fordult a család ellen az asszony boszorkánysága miatt.

Ayana, Esther barátnője és boszorkánytársa ekkor azt javasolta neki, hogy költözzek át a tengerentúlra. Ott egészségesek az emberek, és későbbi gyerekeiknek nem eshet bajuk. Hosszú gondolkozás után a házaspár úgy döntött, hogy megfogadják a boszorkány tanácsát és átköltöznek az új világba. Úgyis el kellett menniük a faluból, hiszen kiközösítették őket, ami a vikingszokások szerint egyet jelentett a hontalansággal, - mert elvették tőlük birtokaikat - és így a biztos halállal.

Amikor az új kontinensre értek, igyekeztek beilleszkedni és szakítottak hagyományokkal és Mikaelnek nem volt több felesége, mint a vikingeknek általában. Az elsőszülött fiú jogát ő is tiszteletben tartotta, így mikor Elijah megszületett, előjogai voltak testvéreivel szemben, bár ezzel sosem élt vissza. Testvérei kivétel nélkül szerették és tisztelték. Még a lázadó Kol és a makacs, mindenre elszánt Rebekah is.

Elijah-ék hatan voltak testvérek. A sorban Finn követte – aki anyjuk kedvence volt – majd Niklaus – akit bár a szülök mindig fekete báránynak tartottak, de bátyja mindig is szeretett és tisztelt – valamint Kol, Rebekah és Henrik.

Mikael a fiait már  felnőtté válásuk előtt megtanította arra, hogyan kell megvédeni magukat, de az egymás közötti harcot csakis gyakorlás miatt engedte, és azt is csak addig, míg kiválóan nem forgatták a kardot. Rebekahnak pedig egyenesen megtiltotta, hogy valaha is fegyvert vegyen a kezébe, mondván, a nőnek a konyhában a helye. Bár a viking nők sok mindenben egyenjogúak voltak a férfiakkal, mégsem akarta, hogy lánya pengét ragadjon.

Egyik nap éppen a teliholdra készülődtek, Kolt és Finnt elküldték vadászni, Rebekah pedig Henrikkel segédkezett a ház körüli teendőkben, amikor meglátták, hogy bátyjaik – apjuk tiltása ellenére – megint harcolni kezdtek. Egyből a lány odarohant öccsével, hiszen mindketten élvezettel nézni testvéreik vívását. Ilyenkor nem csak fegyverekkel, de szavakkal is csatázott a két fiú.

-                     Nézd csak! A húgunk megérkezett, hogy tanúja legyen a gyors győzelmemnek – Elijah, mikor Nik ellökte magától, Rebekah-ra nézett egy pillanatra, majd öccse arcát fürkészte, hátha leolvas belőle valamit, amivel elősegítheti győzelmét.

-                     Ellenkezőleg, Elijah. – Klaus mosolyogva újra nekiesett bátyjának. Bár Elijah erősebb testfelépítésű volt, Niklaus többségében legyőzte, mert sokkal ösztönösebb és fürgébb volt nála.

Most is így történt. Testvére óvatlanságát kihasználva egy mozdulattal levágta annak övét, ezzel jelezve győzelmét.

- Azért jött, hogy kinevessen téged. – Nik kijelentésére mindegyik testvér nevetni kezdett és észre sem vették, hogy a szüleik éppen feléjük tartanak.

-                      Nyugodj meg, Mikael. – mondta anyjuk nyugtatásképpen apjuknak. – Niklaus nem akart rosszat.

-                     Pontosan ez a problémám. – morogta a férfi.

Mindegyik gyereke tartott tőle, mert nagyon határozott és tekintélyt parancsoló ember volt. Külseje harmonizált a belső tulajdonságaival. Izmos jó felépítése, mint a viking emberé általában félelmet keltett. Világosbarna haja és kék szeme markáns arcéllel párosultak. Fiai közül igazából csak Finn hasonlított rá, bár neki sötétebb haja volt. Elijah igazából csak erős arcélt és felépítését örökölte apjától, míg anyjától barna szemeit és a rá jellemző eleganciáját. Kol külsejét mintha csak bátyjáról másolták volna. Rebekah pedig ugyanolyan szőke volt, mint Esther, de a szeme olyan tűzzel teli kék volt, mint Mikaelé. Klaus mindig is kilógott a sorból. Nem volt annyira izmos, mint testvérei vagy apjuk, de igen mozgékony. Külsejében anyjuk génjei domináltak, kivéve, hogy fiának kék szeme volt.

Most is, mint mindig, a családfő igazán elragadtatta magát, hogy legidősebb fia ilyen csúfos vereséget szenvedett, ráadásul pont Klaustól. Valamiért Niklaust sosem tudta elfogadni. Mindig is rossz szemmel nézett mindenre, amit középső fia csinált. Ilyenkor példát akart statuálni.

-                       Szóval… - kezdett bele a dorgálásba Mikael. – Miért nem tanítod meg nekem is azt a trükköt, ifjú harcos? – gúnyolódott alig palástoltan, azzal fia felé lendítette a kardot, amit kivett Elijah kezéből.

-                     Apám, mi csak szórakoztunk. – Nik kék szeme tágra nyílt a félelemtől.

-                     A túlélésünkért harcolunk! – Mikael ezt már szinte kiabálva mondta. Aznap telihold volt, és ezeken a napokon kénytelenek voltak elbújni éjjelente, mert a szomszédban vérfarkasok éltek. Ilyenkor még jobban idegesítette őt a fiai engedetlensége. – És nektek szórakozásra is van időtök? Én is szórakozni akarok! Taníts meg! Gyerünk! – üvöltött Niklausra végül.

-                     Apám, ez semmiség volt – Klaus próbálta menteni a menthetőt, de tudta, ő sosem fogja apját megnyugtatni. Próbált mindig helyesen cselekedni, és a kellő tiszteletet megadni, de ezt szülei mégse értékelték soha. Elijah ugyan igyekezett védeni, de még az ő szava sem segített ilyen helyzetekben.

Mikael nekiesett Niklausnak. A fiú védte magát, ahogy csak tudta, de apja kiverte a kezéből a kardját, a földre lökte, majd a nyakához szorította a pengét.

-                     Bolond vagy és lobbanékony, fiam. – mondta halkan, de gyűlölettel a hangjában. – Mi az? Már nem nevetsz?

-                     Megtetted a kellő hatást, Mikael – suttogta Esther, hogy lecsillapítsa férjét, hiszen már mindenki őket nézte. Rebekah, Elijah és Henrik pedig halálra rémültek apjuktól, és moccanni sem bírtak. A lány azonban összerezzent, mikor Mikael Klaus válla fölé a földbe döfte a kardot.

-                     Néha már csodának számít, hogy még életben vagy… Fiú – azzal a férfi felállt és elindult haza. Klaus vett egy mély levegőt még mindig a földön fekve, a többiek pedig reszketve bámulták távozó apjukat.

Bár Nik megrémült és nem akarta tovább feszíteni a húrt Mikaelnél, mégis úgy döntött, elmegy és megnézi a vérfarkasokat átváltozás közben. Henrik megtudta, mit tervez bátyja, és győzködni kezdte, vigye magával. Klaus ellenkezett, mivel a fiú igen törékeny és gyenge volt, de öccse annyira kérlelően nézett rá barna szemével, hogy nem tudott nemet mondani. Ekkor még nem tudta, ez lesz élete egyik legrosszabb döntése. Az átváltozott vérfarkasok megölték öccsét és Nik a saját karjaiban vitte egészen hazáig a holttestét.  Mindenkit nagyon megráztak a történtek, mégis leginkább Klaust, aki magát okolta. S még az is rontott Nik bűntudatán, hogy szülei is őt hibáztatták.

Elijah ebben a helyzetben is felelősségteljesen viselkedett. Szüleit és öccsét egyformán támogatta lelkileg, noha őt is nagyon megviselte, ami legfiatalabb testvérével történt.

Tudta, hogy elsőszülöttként tartania kell magát. Egyetlen vigasza csupán az volt, hogy Henrik halála előtt nem sokkal megismerkedett egy igazán csinos, barna hajú és szemű lánnyal, akit Tatiának hívták. A férfi rögtön az első pillantásra beleszeretett. Bár a lánynak már volt egy gyereke, és Klaus is hasonló érzéseket táplált iránta, az érzelmein ez mit sem változtatott. Abban az időben Niklaussal megromlott a kapcsolata és néha még ölre is tudtak menni a szeretett nőért. 

Időközben Mikael úgy döntött, segítséget kér Ayanatól a gyerekek halhatatlanná változtatásával kapcsolatban. A boszorkány túl veszélyesnek tartotta ezt a varázslatot és félt a szellemektől, ezért nem segített nekik. Így nem maradt más, minthogy Esther egyedül végezze el a varázslatot.

A nő a nap és a fehér tölgy erejét hívta segítségül a varázsigéhez. Először inniuk kellett egy kehelyből, amiben bor és vér keveréke volt, apjuk pedig saját kardjával szúrta át gyerekei és saját szívét is. Majd végezetül, mikor feléledtek, a változás befejezéseképpen vért kellett inniuk. Mint később kiderült, anyjuk Tatiát megölte, és az ő vértét keverte a borba, mert megelégelte a két testvér civakodását.

Elijah, tudta nagyon jól, mennyire elfajultak a dolgok közte és Klaus között és azt is, ez mennyire rányomta a bélyegét a családjával való kapcsolatára is.

A szülei próbálták lebeszélni erről a kapcsolatról, mondván, jobb nőt jobban hozzáillő feleséget is találhat, akinek nincsenek gyerekei és nem akarja minden férfi a faluban megszerezni. Elijah nem hallgatott senkire.

A legrosszabb helyzetbe mégis Rebekah került. Próbálta ráébreszteni két testvért, mennyire gyerekes, amit csinálnak, de csak annyit ért el vele, hogy még jobban haragudtak rá bátyjai.

Egészen addig fajult végül a helyet, hogy Elijah el is akarta hagyni otthonát, de ekkor közbejött testvére halála, így végül mégis maradt. Tudta a családja mellett a helye és nem játszhatja a szerelmes kamaszt.

Aztán amikor vámpírok lettek és megtudta, miként zajlott le a ceremónia, mely neki az öröklétet, szerelmének pedig a halált jelentette, haragudott anyjára és legszívesebben megölte volna, de a vámpírsággal felerősödött benne a becsületessége, ami nem hagyta, hogy dühöngjön és Esther életre törjön. Elment ugyan egy kis időre az erdőbe megritkítani az faállományt, de utána, mintha mi sem történt volna folytatta a látszólag példás életé. Innentől kezdve csak a családért élt és próbált felelősségteljes elsőszülött lenni.

Ahogy telt-múlt az idő, rá kellett jönniük, a vámpírráválás áldozatokkal is jár. Mivel Esther a napból és a fehér tölgyből vette erejüket, a nap és a fehér tölgy tövében nőtt verbéna megégette őket. Ezért óvintézkedéseket kellett tenniük. Anyjuk a mágia segítségével napfénygyűrűt csinált nekik és a fát is elégették. Mikael viszont titokban a biztonság kedvéért eltett egy karónak valót a tölgyből.

Mivel a vér is nagy szerepet játszott átváltozásukban, kínzó vágyat kezdtek érezni a vér iránt. Ekkor még nem tudtak parancsolni ennek az érzésnek, és így megállni sem, hogy áldozataikat meg ne öljék. Ezt követően derült fény anyjuk titkára, miszerint megcsalta apjukat és Klaus csak a féltestvérük. Amikor Nik először ölt meg valakit, átváltozott vérfarkassá. És eddig nem is tudtunk semmit vérfarkas-énről, ami felszabadulhatna.

Elijahnak kezdett összeállni a kép, hiszen a vérfarkasok nem tudják magukat kontrollálni, igen lobbanékonyak, és mert a természet szülöttei nagyon ösztönös lények is. Ez megmagyarázta testvére természetét és azt, hogy szülei miért nem szerették sosem fivérét. Bár apjuk nem tudta, mit tett felesége, valahol a lelke mélyén érezhette, hogy Niklaus nem az ő vére.

Esther szégyenében elhatározta, megköti fia vérfarkas oldalát. Niklaus persze tiltakozni próbált, de nem hatotta meg a nőt. Klaus mérgében rátámadt anyjára és megölte, testvéreinek pedig azt mondta, hogy miután Mikael kivégezte igazi apját és a családját, végzett feleségével is.

Apjuk időközben rájött, milyen szörnyeket teremtett és üldözni kezdte gyerekeit. Így indult el az ősi testvérek kálváriája, amely közel 1000 éve tartott.