A fájdalom

Elijah a történtek után, úgy döntött, Európába fog utazni és ott kezd új életet. Rebekah és Klaus megfogadták vele Esther sírja fölött, hogy hárman összetartanak, így együtt mentek. Kolnak és Finn-nek pedig mindegy volt, hiszen semmijük sem maradt, csak a testvéreik. Végül Itáliában telepedtek le.

Mindenkinek nagyon tetszett új otthonuk és hamar beilleszkedtek. Finnre még a szerelem is rátalált Sage személyében. Rebekah és Kol élvezték a vámpírlétet, Klaus ezzel szemben stratégiáival volt elfoglalva, na meg persze egyéb más időtöltéseknek hódolt, mint például a festészet vagy szép hölgyek kegyeinek keresése.

Elijah viszont nem nagyon találta a helyét. A férfi a történések hatására gyökeresen megváltozott. Jólneveltségének és higgadtságának már csak nyomai maradtak. Egyik nap még bálokra járt és nőket ismert meg, míg a másik nap bezárkózott a szobájába és napokig nem látta senki, de akadt olyan is, amikor csak ivott és részegen ütötte-verte, ami a keze ügyébe akadt. Ilyenkor még Klaus is megrémült tőle, hiszen nem tudta, mire számíthat. Szüksége lett volna testvére tanácsaira, de tehetetlen volt.

Egyik nap Rebekah úgy döntött, nem tűri tovább bátyja viselkedését, megpróbált vele beszélni, hátha egy női szó használ majd, de nem így történt. Csak annyi választ kapott, hogy legyen jó és törődjön a saját dolgával. Persze ez a lány önérzetének nem használt és még jobban aggasztotta Elijah állapota, de jobbnak látta, ha ezentúl hallgat és elviseli a helyzetet.

Aztán Klausnak elégelte meg a dolgot és felkereste, hogy szüksége lenne rá egy terve kivitelezéséhez, mellyel távol tarthatják apjukat. Elijah erre csak annyit mondott, oldja meg maga, őt aztán nem érdekli semmilyen terv. Ha költözni akar, mondja meg neki és összepakol, de más egyébben ne számítson rá. Nik dühödten kiviharzott a szobából és közölte testvéreivel, ő ennél többet már nem tud tenni bátyjukért és felejtsék el a régi Elijaht.

Ekkor Kol próbálta meg jobb belátásra téríteni, bár lehetetlennek tartotta a küldetést, mert bár szerették egymást a legidősebb testvérével, de annyira sosem voltak jóban, hogy hallgasson is rá. Elmondta neki, érti ő, milyen mámorban élni, de ideje lenne visszakapniuk régi bátyjukat, mire Elijah kijelentette, hogy öccse is csak falja a nőket minden értelemben, és neki ne papoljon, mert egyelőre még ő az idősebb és adja meg neki a tiszteletet.

Kolt annyira felbosszantotta bátyja viselkedése, hogy közölte Klausszal, ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan, akkor nem áll jót magáért. Bár ezzel Niket alaposan felidegesítette öccse, be kellett vallania, ez így nem mehet tovább. Szükségük volt Elijah higgadt gondolkozására, ha apjukkal fel akarják venni a harcot. Ekkor jutott eszébe, hogy Finn talán segíthet.

Finnt nem szerették testvérei, de Elijahval, azért mindig megtalálta a hangot a maga módján, már gyerekkorukban is.

Klausnak semmi kedve nem volt fiatalabbik bátyjával beszélni, de szükség törvényt bont alapon mégis megtette. 

Igaz, egy házban laktak, próbálta a kommunikációjukat minimálisra csökkenteni. Nem szerette beavatni őt terveibe vagy az életükbe.

Azzal elindult Finn lakrésze felé és bekopogott az ajtón, közben igyekezte komollyá rendezni a vonásait, hogy arca ne árulkodjon az ellenszenvéről. Máskor bátyja előtt tette volna, de ez most nem az az alkalom volt, amikor megengedhette magának.

Finn kinyitotta az ajtót és mikor meglátta testvérét, csak ennyit mondott:

-                     Jó napot, Niklaus! Mit akarsz itt? – kérdezte hidegen.

-                     Jó napot, Finn! Hidd el, nem önszántamból jöttem. – válaszolt Klaus gúnyos mosollyal.

-                     Nem térnél akkor a lényegre? – sürgette öccsét Finn.

-                     Oh, ezer örömmel… De mi ennyire sietős?  Csak nem az a kis pórnépből való Sage van veled? – kérdezte, majd még nagyobb vigyorra húzta a száját.

-                     Niklaus, vagy a lényegre térsz… vagy rád csapom az ajtót! – Finn hangja egyre ingerültebbé vált.

-                     Nyugalom, csak azért jöttem, mert beszélhetnél Elijahval. Kezdi őrületbe kergetni a családot. – közölte végül jövetelének okát a fiatalabbik testvér.

-                     Miért kéne neked segítenem? – kérdezte Finn. Utálta öccsét és ezt nem is vetette véka alá.

-                     Jól van, akkor ne segíts, de ha apánk elkap bennünket… Ne panaszkodj! Ja és mellesleg, akkor a te drága Sage-ed sem menekülhet – Klaus ezt már merő gúnnyal jelentette ki.

Sage-et Kollal és Rebekah-val együtt teljes szívükből utálták, mondjuk ez bátyjukkal sem volt másképp, de őt legalább eltűrték. A lányt azonban mindig manipulatívnak és törtetőnek tartották és nem hitték el, hogy valóban szereti testvérüket.

-                     Rendben, Niklaus beszélek vele, de nem miattad, vagy a többi testvérünk miatt, hanem kizárólag azért, mert én sem hiszem, hogy Elijahnak az jó, ahogy most él – közölte már kissé lenyugodva öccsével.

-                     Igazán lekötelezel! – mondta gúnyosan Klaus, majd távozott.

Finn már aznap délután felkereste Elijaht. Bár ő sem igazán hitte, hogy testvére hallgatni fog rá, megpróbált minden tőle telhetőt megtenni. Éppen a bezárkózós periódusban volt az Eredeti, így öccsének nem kellett valahol máshol keresnie. Finn illedelmesen bekopogott az ajtón, de nem volt válasz rá, persze jó hallásának köszönhetően tudta, hogy fivére ott van.

-                     Elijah tudom, hogy bent vagy! Én vagyok az Finn! Kérlek, nyiss ki ajtót! – most már hallott némi motoszkálást, ami reménnyel öntöttel el, hogy mégsem volt hiábavaló eljönnie.

Elijah pár perc múlva kinyitotta az ajtót és beengedte testvérét. Majd megállt az ablak előtt és kifelé bámult. Finn pedig leült a karosszékbe mely a szobában volt.

-                     Hogy vagy ma délután kedves bátyám? – tette fel a kérdés bár a választ már úgyis tudta, de az illem ezt kívánta meg.

-          Miért nem mondod el miért is vagy itt? Nem kell most ez a nagy illedelmesség – adta válaszul gyorsan az idősebb eredeti, hogy minél hamarabb megszabaduljon öccsétől.

-                      Elijah, én elhiszem, hogy túl sok volt neked anyánk és Tatia elvesztése, de nem csinálhatod ezt az idők végezetéig – folytatta volna még de ekkor a bátyja közbevágott.

-                     Oh, szóval az a három jómadár küldött..! Már értem – vonta le a következtetést.

-                     Igazából csak Klaus, de már magam is elgondolkoztam azon, hogy el kellene beszélgetnünk – vallotta be az ifjabb vámpír.

-                     Gondolhattam volna… De azt sosem, hogy te idejössz az ő kedvéért –jelentette ki Elijah a maga kimért stílusában, mely annak ellenére is megmaradt, hogy ő megváltozott.

-                     Nem miatta jöttem. Hangsúlyozom! Úgy gondolom, neked ez az életmód nem jó – Finn közben az ablakon kibámuló testvérét nézte.

-                     Tudod, Finn, Niklausnak könnyebb, mint nekem. Ő most is olyan… Olyan határozott és mintha már… nem is izgatná anyánk vagy Tatia – a lány nevét már elcsukló hangon tudta csak kimondani. Bár tudta, Klausnak sem lehet annyira könnyű, mivel talán a szerelemmel együtt az utolsó remény is meghalt számára, hogy valaki igazán szeretheti őt. Legalábbis mostani viszonyai nem voltak elég tartósak ahhoz, hogy bárkit engedjen a szívéhez.

-                      Niklaus már csak ilyen, ezt tudjuk róla, jobbat nem is várunk. De te, Elijah, nem ilyen vagy – folytatta együttérzéssel a hangjában Finn.

-                     Muszáj ezt csinálnom, különben belehalnék a fájdalomba – gördült le egy könnycsepp az arcán.

Finn tudta, hogy ez tényleg így lehet, mert Mikael mindig is azt hangoztatta nekik, egy férfi sosem sír, pláne nem mások előtt. Bátyja mégis megtette itt és most.

-                     Elhiszem, testvérem… Én nem tudom elképzelni, milyen lehet elveszíteni azt a nőt, akit szeretsz… Bár ha Sage-et elveszíteném, biztos szörnyű lenne – mondta Finn elgondolkozva.

-                     Néha azon gondolkozom, talán jobb lett volna, ha megtartom egy részét a fehértölgynek… Nincs már értelme az életemnek. Mondjuk, igen gyáva döntés lenne öngyilkosnak lenni– elkeseredése a hangján érezhető volt.

-                     Elijah, tudod jól, nem szeretem ezt az életet, de mióta Sage-dzsel vagyok, azóta van értelme az életemnek! Boldogabb vagyok, mint valaha..! Boldogabb, mint amikor ember voltam. – Finn elmosolyodott a saját mondatán, mert nem hitte volna, hogy a vámpír életében akármikor elhagyja a száját.

Elijah ránézett öccsére, majd egy félmosolyt küldött felé.

-                     Örülök a boldogságodnak, Finn. Tudom, hogy a testvéreink… vagyis inkább Klaus nem nézi jó szemmel Sage-dzsel való kapcsolatodat. De ha szeretitek egymást, engem nem zavar – és valóban, a férfi csak örülni tudott annak, hogy öccse révbe ért.

-                     Köszönöm, bátyám! Nagyon jól esnek szavaid. – mosolygott vissza Finn.

-                     Én el akartam venni Tatiát… Már ha engem választ… De anyánk megölte. Még meg sem tudtam ismerni… - komorodott el újra Elijah. Gondolataiban visszaidézte azt a napot, mikor szerelme meghalt és ők az örökéletre kényszerültek. Bár ő nem volt annyira a vámpírlét ellen, mint öccse, de néha nyűgnek érezte, hogy soha sem fognak meghalni.

-                     Pont ez az, testvérem, hogy nem ismerted eléggé. Ki tudja, hogy téged vagy Niklaust választotta volna?! Nem élhetsz úgy az örökkévalóságig, hogy azon keseregsz, ami meg sem történt. Van annyi nő ezen a világon. Egyszer te is megtalálod még azt, aki a párod lehet, és szerethet téged és te viszont szereted. Testvéreink közül még mindig te vagy a legemberibb vámpír és ezt tisztelem is benned – mondta Finn bátorításképpen.

-                     Köszönöm, de nem hiszem, hogy ez valaha is bekövetkezik. Nem biztos, hogy együtt lettünk volna az én szerelmemmel, de mindig ott lesz a ha…- látszott, némileg hatottak rá öccse szavai, de annyira nem, hogy visszarántsák a teljes elkeseredésből.

-                     Legalább próbáld meg, Elijah… Ne keserítsd meg még jobban az életed! Ne öld ki a maradék emberséget magadból! – könyörgött Finn, utolsó mentsvárként, mert már nem jutott több érv az eszébe.

-                     Megpróbálni megpróbálhatom… Mehetek emberek közé és lehetek újra olyan, mint rég. Lerészegednem se muszáj, de attól a magány ott marad legbelül. Súlyként fog nehezedni rám. De talán igazad van… a családdal és emberek közt jobb lesz – ment bele végül Elijah.

-                     Én most csak annyit kérek, gyere le velem és vacsorázzunk a testvéreinkkel. A te kedvedért még Niklaus undok arcát is elviselem – erre elfintorodott, majd hangosan és teljes szívéből felnevetett.

-                     Rendben van! – egyezett bele Elijah és hosszú idő után először ő is egy jóízűt nevetett. – Ezt megtehetem, de kérek valamit cserébe. Mutasd be nekem is azt a híres Sage-et.

-                     Hát, ha csak ezen múlik… – paskolta meg testvére vállát és elindultak az étkezőbe.

A vacsorán minden rendben volt, bár Klausnak nem nagyon tetszett, hogy ott van Finn, de most az egyszer elviselte. Rebekah hálát rebegett bátyjának, mert végre Elijah lement enni és még józan is volt. Kol csak a maga módján tudatta mindenkivel a véleményét, ami néha nagy kacagásba fulladt. Ez segített kicsi oldani a feszültséget, ami Klaus és Finn miatt érezhető volt. A fiatal vámpír a gyerekkori apró csínytevéseiket is felhozta témaként, amire mindegyik Eredeti szívesen emlékezett vissza. Főleg ő és Rebekah, hiszen nagyrészt ők voltak ezeknek a tréfáknak a kitalálói. Aztán persze mindig rajtakapta valaki a két széltolót. 

Végre hosszú évek után újra egy család voltak. Sokáig beszélgettek, jóval tovább, mint más átlagos estén. Elijah szíve örömmel telt meg, amire nem is számított. Később mindannyian jó éjt kívántak egymásnak. Aztán mindenki szépen lassan elment a saját lakrészébe aludni.

Elijah másnap reggel korán kelt és ment a többiekkel reggelizni. Igaz, vámpírok voltak és az étel nem volt létszükségük, mégis szerettek mindent úgy csinálni, mint az emberek. Finn szokás szerint nem volt velük. Ő rendszerint a szobájában reggelizett Sage-dzsel.

 Az legidősebb ősi megbeszélte Klausszal, hogy ezentúl mindenben támogatja és számíthat rá. Azt az ötletet is felvetette, talán ideje lenne vámpírokat teremteni biztonságuk és fajuk fenntartása érdekében. Kollal is tudatta, hogy rá az északi területeken lenne szükség, míg ők délen maradnak. Az fiatal vámpírnak tetszett is az ötlet, hiszen végre a maga ura lehetett. Rebekah azonban kicsit duzzogott, mert testvérei ott tartották maguknál, de végül belátta, neki itt van velük a helye.

Elijah tudta, Finnt úgy sem tudja rávenni, hogy még több vámpír teremtsen, így nem is említette neki a dolgot. Reggeli után azonban mégis felkereste, de inkább azért, mert be szerette volna hajtani járandóságát öccsétől. Finn be is mutatta neki Sage-et, amit az ősi örömmel fogadott. Bár Elijah-nak egy kis időbe tellett, hogy összebarátkozzon a lánnyal, de végül sikerült és tényleg hitt abban, hogy tiszta szívből szereti öccsét.

Ahogy teltek-múltak a napok, látszólag minden rendben ment.

Elijah félt a lelepleződéstől, ezért csak olyanokat változtatott át, akiben igazán megbízott. De Kol és Klaus nem voltak ebben elég elővigyázatosak, ami aggodalommal töltötte el…