3. rész:  Ismeretlen idegen

•    Caroline az erőmet veszítettem el nem az eszemet.  Azt még  eltudom hinni neked hogy a varázslat miatt amit Sophie használt vannak bizonyos részeid amik újjá éledtek. De azt már nem veszem be, hogy a fejlődésben lévő magzatból kiválnak a vámpírgének és megtermékenyítenek. Mit nem mondtál el Car?
•    Én elmondtam mindent szóról-szóra.  – Tette a kezét hasára Car és sunyítóan lapított.
•    Na, jó! Ha így nézel rám nem bírom magamban tartani. Lefeküdtem Klausszal!
•    Erre már rájöttem! Engem csak az érdekelne hogy miért és hogyan történt.
•    Hát.. – nevette el magát majd hátra dőlt az ágyra. Bonnie is hátra dőlt és összeért fejjel figyelték a plafont. Caroline próbálta elmesélni a mámoros éjszakát.
•    Akkor történt amikor New Orleans-ba jöttem. Miután „terhes” lettem Klaus hazahozott.  Megmutatta a szobát. Megálltunk a küszöbnél és azt mondta, hogy „Nagyon köszönöm” megcsókolta a homlokom és már távozni is akart, de nem tudom mi történt velem.  Megragadtam a gallérjánál és megcsókoltam. Szerintem erre már nagyon hosszú ideje vágyott. Ezért nem tudtunk leállni.  A többit meg nem mesélem el a homály teszi szexivé ezt az egészet.  
Caroline felállt az ágyról újra megfogta a pocakját és sétálni kezdet az ágy mellet.
•    És most már tudod? Mármint őt szereted, vagy Tylert?
•    Nem tudom.  – fájóan fogta meg a homlokát, hogy még mindig nem tudja kié is igazán a szíve.
•    Szó nélkül segítettem neki, megmenteni a gyereke életét. Ráadásul  már  van egy közös gyerekünk, vagyis lesz.  A szex is jó volt.  Nem tudom Bonnie!

•    Biztos hogy a szőkeciklon volt?

•    Kérdezte Marcel idegesen az egyik eldugott szobában azon vámpíroktól, akik jelen voltak Caroline mészárlásán.

•    Igen. – válaszolta az egyik vámpír, remegő hanggal.  

•    Szóval ezért védte őt olyan vehemensen Klaus.  Keressétek meg  New Orleans legjobb boszorkányát.

•    Miért?

•    Mert meg akarom ölni.

•    De ő halhatatlan. –szólt közbe egy másik vámpír.

•    Igen tudom. De sebezhető lesz ha azt hiszi hogy mégsem. A fejébe akarok férkőzni és elhitetni vele, hogy meghalhat. – mondta szinte suttogva.

•    Megértettétek? – kérdezte mindenkitől ordítva.

A következő pillanatban megcsörrent a telefonja.  

•    Kifelé! - ordította határozottan.

Egy másodpercbe sem telt, de Marcel már egyedül is maradt.  Belenyúlt a farzsebébe és felvette a telefonját.

•    Ki az?
•    Most az nem lényeges. Te vagy Marcel?  New Orleans királya?
•    Igen én vagyok, de kibeszél? Leteszem, ha nem mondod meg!
•    Egyenlőre nem!  Van számodra egy visszautasíthatatlan ajánlatom.
•    Sajnálom, névtelen ismeretlenekkel nem beszélek.
•    Rendben Marcel. Csukd be a szemed és meglátod, megéri velem üzletelni.

Marcel behunyta a szemét. Rémülten látta, ahogy meghal. Vérfarkasok marcangolják a testét. És egy gyönyörű göndör barna hajú vámpír sétál oda hozzá.  - Üzletet kellet volna kötnöd velem.  – Mondta mosolyogva. Marcel félve nyitotta ki a szemét.

•    Na, Marcel? Most már tudja, hogy nézek ki.  Megváltoztatja a sorsát és elkerüli a fájdalmas halált, amit látott? Vagy hagyja beteljesülni?
•    Mit akar?
•    Bosszút állni a Mikaelson családon.
•    Miért segítenék Klaus családját elpusztítani?  És egyáltalán hogy akarja őket megőlni
•    Mert a saját életed többre értékeled. Mint a drága teremtődét vagy az egész családjáét.  És a megölésüket csak bízd rám.
•    Mit kell tennem?
•    Értesítened ha Niklaus gyermekei a világra jönnek.
•    Ezt nem értem.
•    Niklaus gyermeket nemzet. Legyen ennyi elég. Az ő családjuk tönkretett. Most pedig rajtam a sor. Remélem elég érthető voltam. Viszlát, Marcel majd jelentkezek.
•    Várjon!   Valami jutalmat nem kaphatnék ezért a cselekedetért?
•    De , meghagyom az életedet és tovább játszhatod, hogy te vagy a király. De megsúgok neked valamit drága Marcel. Kis hal vagy te a vámpírok tengerében.

-    Na, Camie kérlek!
-    Sajnálom Kol kiskorúakat nem szolgálhatók ki alkohollal.
-    De hát én nem vagyok kiskorú!
-    Tényleg mutasd a személyid.
-    Na ebből elég!  - Kol mélyen Camie szemébe nézett és megpróbálta szuggerálni.
-    Adj whiskey-t.  
-    Kol hiába nézel rám azokkal az édes boci szemeiddel. Nem foglak kiszolgálni .
-    Verbéna! –ordított hangosan. – Utálom! –ordította majd elviharzott.

-    Klaus. – Állította meg Elijah az indulni készülő férfit vörös rózsával a kezében.

-    Mond Elijah gyorsan, mert sietek.

-    Látom nagyon boldog vagy.  És én is nagyon boldog vagyok látva a te örömödet. De vannak a vérkötelekével azonos kötelékek.

-    Ne is fojtasd. - vágott a szavába Klaus.  Tudom, mit akarsz . Azt szeretnéd, hogy adjam vissza a drága Katerina szabadságát.  Rendben bátyám eleget segítettél megadom számodra az esélyt a boldogságra.

-    Köszönöm.

-    Még nem fejeztem be. Csak is akkor adom vissza Katerina szabadságát, ha a gyerekeim épségben megszületnek és boldog lehetek.

-    Miért kínzol engem Niklaus?

-    Mert ez az egész Katerina hibája talán boldog leszek hála és akkor megbocsátok neki. De ha csak illúzió ez az egész és utána véget ér. Katerina lesz, akit mindenért okolni fogok. Ő lesz az én bűnbakom.  Mennem kell Elijah. Reméljük a legjobbakat.

Klaus finoman bekopogott Car-hez először csak a rózsát mutatta meg Caroline számára belebegtetve a résnyíre kinyitott ajtón.  
-    Bejöhetek? – kérdezte nagyon barátságosan.
-    Persze gyere.  

Caroline a megszokott pózban (az ágy szélén ülve) olvasott egy utónévkönyvet. Klaus óvatosan közeledett hozzá és átadta a rózsát.

-    Köszönöm – mondta neki miközben átvette a virágot. És egy apró mosolyt is csalt az arcára.
-    Mit olvasol?  - kérdezte még mindig Caroline fölött állva.
-    Szeretnék egy jó nevet találni a babánknak.  De nem találok, egyik sem tetszik!
-    Van egy ötletem  arra az esetre ha lány lesz.
-    És mi lenne az a remek ötleted?
-    Esther Elisabeth Mikaelson.
-    Esther Elisbeth Mikaelson.  Ismételte meg nyomatékosan a kismama is.  Tetszik. És neki is.
-    Honnan tudod. Érzem. –mondta mosolyogva.
-    Te tényleg hiszel benne?
-    Klaus, a babánk három hónap alatt annyit fejlődőt mint a normális  babák öt hónap alatt. Ezek után már mindenben hiszek.  Add a kezed.

Caroline megragadta Klaus kezét és a hasához húzta.
-    Érzed?

-    Igen, érzem. –mondta mosolyogva.

-    Változott a terv ne hozzátok el a boszorkát. Csak figyeljétek Klaust és a barátnőét. – Mondta a telefonba vezető vámpírjainak Marcel.