1. fejezet: A múlt árnyéka
Katerina88 és XD 2013.05.20. 20:37
1.Fejezet: A múlt árnyéka
Silas miután Stefant beledobta a folyóba a Salvatore panzió felé vette az irányt. Elenát, már hetek óta figyelte és nem tudta kiverni a fejéből. Így szerette volna már közelről is megnézni azt a gyönyörű nőt, akit a két testvér annyira szeretetet. Út közben mégis egy régi emlék járt a fejében élete nagy szerelméről, Amaráról.
Silas miután Stefant beledobta a folyóba a Salvatore panzió felé vette az irányt. Elenát, már hetek óta figyelte és nem tudta kiverni a fejéből. Így szerette volna már közelről is megnézni azt a gyönyörű nőt, akit a két testvér annyira szeretetet. Út közben mégis egy régi emlék járt a fejében élete nagy szerelméről, Amaráról
Amara ugyanis – bár ezt Katherine és Elena sem tudták- a „Petrova” vérvonal eredetije volt.
I.e. 153, Valahol Görögországban
Távol a sivatagban Silas és Amara éppen titokban találkoztak, hiszen a nő már másvalaki asszonya volt.
Isaiah tekintélyt parancsoló ember volt és az érzéseit nem nagyon tudta kimutatni szeretett felesége felé, ilyen módon a kapcsolatuk már kihűlt és megromlott. Így Amara, Silas mellett találta meg a boldogságot, de csak titokban szerethették egymást. Viszont a férfi többet akart és minden találkozásuknál próbálta meggyőzni szerelmét arról, hogy hagyja ott a férjét.
• Olyan gyönyörű vagy. Nem bírom tovább titokban tartani azt, amit irántad érzek.
• Elég! –szakította félbe Silas-t. – Tudod jól, hogy férjem életed szegné, ha erre rájönne. Szeretlek, de a titkunkat óvnunk kell. Jól tudod, férjem milyen erős és mikre képes az ember védtelen ellene.
Silas a gondolataiba mélyedve lépett be a Salvatore házba, amikor meglátta a nappaliban lévő Elenát. Ugyan olyan szép volt, mint 2000 éve Amara és a férfi azt remélte talán végre megkaphatja azt, amit annyi évvel ezelőtt elvesztett és mely annyi erőt adott neki börtönében.
• Stefan! – vette észre Elena.
A férfi odasétált hozzá és közben azon gondolkozott, hogy milyen egyszerű lesz is átvenni az árnyékmása helytét, hiszen a médium képességeivel mindent tudott arról mi is folyt itt mielőtt Stefan elindult volna eltűntetni a megkövült testét.
Bár Elena nem a hasonmását választotta Silas úgy gondolta bármikor megszerezheti a lányt, ha kitartó lesz… Márpedig az lesz, mert kapott egy újabb esélyt az élettől.
A gondolatmenetet azonban már nem tudta végig vinni, hiszen Elena közbe vágott.
• Damon elmondta. - kezdett bele a lány
• Mégis mit? – nézett rá értetlenkedve az ősi vámpír
• Hogy miket mondtál neki, amikor elvitted Silas testét. Sajnálom, hogy megbántottalak, de nem akarom tovább játszani ezt a szerelmi drámát. Sajnálom, boldog szeretnék lenni Damon-nel. Tudom, hogy te jobbat érdemelsz. Kérlek, ne haragudj.
• Én sosem tudnék megharagudni. – mondta és megnyugtatásként megfogta Elena kezét.
• Talán egy másik univerzumban boldogok voltunk együtt, és bármire képes lettél volna értem. De most együtt kell élnem a döntéseddel, és ha már a szerelmed nem lehetek, akkor talán barátként mégis melletted állhatok.
• Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy Stefan- azzal Elena felállt és kiment a nappaliból.
Silasnak pedig egy újabb emlékkép szökött be a gondolataiba amikor, hallotta Elena kiről beszél telefonon.
A Bennett vérvonal is az ő idejében keletkezett és pontosan tudta, hogy a mai napig fent is maradt.
I.e. 153, Oetsiyah sátra
Silas is boszorkány családból származott így jól barátságban volt a Bennett vérvonal alapítójával Qetsiyah-val, és tudta, hogy a nő minden megtenne érte csak együtt lehessenek.
Egyik nap éppen hozzá tartott, amikor eszébe jutott az egyetlen megoldás arra, hogy a szerelmével lehessen, és egy nap – Legyen az bármilyen messze – felvállalhassák szerelmüket.
• Kérlek, segíts nekem! – kérlelte Silas Qetsiyah-t.
• Mégis miben kéne segítenem?
• Halhatatlan szeretnék lenni – időt nem pazarolva közölte is a boszorkánnyal az ötletét Silas.
• Mint warlock te is tudod, hogy ez, még ha lehetséges is nagyon veszélyes varázslat.
• Gondolj bele Qetsiyah – kezdet el a kérlelés Silas – ha halhatatlanná teszel engem, akkor akár életed végéig együtt lehetünk, vagy ha szeretnéd örökön-örökké.
• Ha elvégzem ezt a varázsigét, akkor a boszorkány képességeid megszűnnek, én pedig szeretnék az maradni, de ám legyen. Igaz te nem csak egy egyszerű warlock vagy de médium is, így ezek a képességeid megmaradnak.
• Köszönöm drágám! Annyira boldoggá teszel.
• Teliholdkor keress fel újra akkor, amikor a hold eléri a tetőpontját elvégezzük a szertartást.
Silast egy ismerős hang visszarántotta a valóságba. Nem tudta kié lehet az, csak azt, hogy Elena telefonjából jön…
• Szia, Elena most indulok haza. Jeremy jól van itt maradt, de sajnos a másik hír is igaz. Liz nem rég találta meg – Damon pont be akarta fejezni a mondatot mikor a lány a szavába vágott.
• Ki ne mond! Bonnie halott? Tényleg halott?
• Attól tartok igen bár kicsi Gilbert nem volt túl segítőkész. Megigéztem, hogy mondja el az igazat.
• Hogy mit csináltál…?!
Silas már nem hallgatta tovább a beszélgetést.
Szóval Qetsiyah kis boszorkány rokona halott?!- morfondírozott el az legősibb vámpír.
Örömére szolgált ez az információ, de az, hogy Damon él és létezik cseppet sem volt nyugtató a számára… Az ördögi kör tovább folytatódik csak most Isaiah helyett Damon birtokolja a hőn áhított nőt. Qetsiyah átka utolérte.
· Mennem kell. A Bonnie meghalt és el kell mondanom ezt Caroline-nak, és ott van még Jeremy is. – mondta Elena sírva.
· Veled mehetek, ha gondolod.
· Nem kell Damon már vár rám, de azért köszönöm.
Hát persze Damon – gondolta magában.
Silas még egy kicsit mérgelődött ugyan amiatt, hogy Isaiah-nak is van egy árnyékmása, de aztán fogta magát és elindult a Grill felé, hátha Elena és az a kis másolat ott lesznek, de ekkor nem várt fordulat következett…
|